Seychelle-szigetek / 3.nap: Praslin – 2018.01.12.

Tegnap a hozzánk legközelebbi partszakaszt (Anse Volbert) is megnéztük miután visszatértünk Anse Lazioról. Kíváncsiak voltunk, hogy hogy néz ki az a rész világosban, ahol első este ettünk. Aztán minimálisan tovább sétálva belebotlottunk a környék legjobb búvár helyének kikiáltott búvárközpontjába (Octopus Diving Center). Egy nagyon aranyos helyi lány (Vicky) fogadott minket és egész könnyen rávett, hogy csináljak egy emlékeztető merülést. 2014-ben búvárkodtam utoljára és hát olyan nagyon nagy élmény nem kötődik hozzá. Közben viszont tudom, hogy ha adok magamnak egy kis időt meg lehetőséget, akkor lehet elérek egy komfortzónát… Így egy laza 8-9 méter mély merülésre beiratkoztunk délelőttre.

Négyesben merültünk: a tegnapi rábeszélős szuper cuki lány, Vicky, aki nagy biztonságérzetet adott, egy helyi kissrác meg mi. Kishajóval kimentünk a közeli Saint Pierre szigethez és ott merültünk. 29 fokos volt a víz! Sajnos a latótávolság nem volt valami nagy szám. De találkoztunk teknőssel, rájával, tűzhallal, cowfish-sel, valamint egy hatalmas hallal, amire ha jól emlékszünk, akkor Vicky azt mondta, hogy ruper.

Összességében úgy jöttem ki a vízből, hogy akkor jelentkezzünk be holnapra is egy reggeli merülésre, mert ezzel a lánnyal szívesen merülök újra.

Abszolút napsütés volt ma, a búvárkodás után lent is maradtunk még egy kicsit pancsolni.

Majd hazajöttünk, főztünk zacskós tésztát ebédre, aztán délután nekivágtunk a sziget közepén lévő Nemzeti Parknak, Valleé de Mai-nak (magyarul Május-völgy). Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a nemzeti parkot 1983-ban, amely az egyedülállóan őshonos tengeri kókuszt (Coco de Mer) őrzi. Vagyis a tengeri kókusz nevű pálmát, mely elképesztő magasra nő és óriásiak a levelei. Fantasztikus látvány. A világon csak itt nőnek természetes környezetben. Még jó, hogy a formás, ámbár méretes női ülepre hasonlító diója csak éjszaka esik le, mert van köztük nyolcvan kilós is.

Amikor béreltük a kocsit, akkor alá is írattak velünk egy ilyen részt, miszerint vállaljuk, hogy kókusz pálma alá nem parkolunk.

A park parkolója 8 percre van kocsival a szállásunktól, de tulajdonképp itt semmi sincs messze. Borsos ára van a belépőnek (350 rúpia/fő, azaz 7.000,-Ft), amit ők nem is belépődíjnak mondanak, hanem támogatásként szedik a Seychelle-szigeteki természetvédelmi alapnak. Kapsz térképet és a jól kitáblázott 3 túraútvonal közül választhatsz. Egyik se hosszú (leghosszabb 2 km), de a fülledt, párás időben azért kapkodtuk a levegőt.

A park területe nem nagy, összesen 20 hektárnyi, mely 1930-ig teljesen érintetlen volt, 1966-ban hozták létre a parkot. 5 különböző pálmafaj is megtalálható, első és legfontosabb a már fent említett tengeri kókusz pálmája.

A nemzeti park után az volt a terv, hogy azt a partszakaszt felfedezzük még, amelyik tegnap kimaradt. El is indultunk, de nem mentünk messze, mert Bandi nem érezte teljesen jól magát. Kisebb kitérő után inkább hazajöttünk, hogy lepihenhessen. Már itthon derült ki, hogy lázas. Talán tegnap napszúrást kapott.

Találtunk egy templomot, aminek a kertjében ez a “karácsonyfa” állt petpalackokból!

Vacsira úgy mentünk le, hogy a búvárközpontban tudjunk szólni, hogy így holnap reggel mégse megyünk ki velük merülni.

Na és vacsora után megtaláltuk a környék legmenőbb kisboltját! Van sajt, meg felvágott! Holnap reggel nem a nyomi cornflakes-t esszük, az tuti!

Seychelle-szigetek / 2.nap: Praslin – 2018.01.11.

Praslin (Prálen-nek mondják) mindössze 38 km2-nyi területével a szigetcsoport második legnagyobb szigete. Mahétól 44 km-re fekszik északkeletre. 6500 fő állandó lakosa van a szigetnek, meg persze az állandó turistaforgalomból idevergődő külföldiek.

Három nyelvet beszélnek a helyiek: franciául, angolul és kreol nyelven. De ezt folyamatosan váltogatják, ha maguk között beszélgetnek. Érdekes volt hallgatni tegnap a hajón, ahol kb az utasok fele volt turista, másik fele napi ingázó lehetett. A gyerekek is beszélik mindhárom nyelvet.

A kisbolt választéka gyenge: tojás sincs mindenhol, de sajt meg felvágott végképp nincs. Tegnap vettünk reggelire cornflakes-t meg tejet. Egy picit csalóka volt, mert nem olyan volt a dobozban, mint a dobozon a kép… De megettük a szuper finom banánnal.

A kisboltban például mogyorót csak csípőset lehet kapni, az persze van különböző: kicsit csípős meg nagyon csípős.

Délelőtt neki indultunk a sziget egyik olyan pontjának, amit nagyon dicsértek: Anse Lazio. A sziget azon oldalán, amelyiken a szállásunk is van, lehet továbbmenni és akkor jutunk el oda. Közben több helyen is megálltunk: láttunk egy-egy szebb szakaszt és már kerestük is a félreállós helyet.

Az utak ugyan le vannak aszfaltozva, de keskenyek. A főúton ketten is elférnek, de óvatosan, míg a félreesőbb utak elég egyszemélyesek. Jelzés értékkel használják a dudát a helyiek: “Figyelj, mert most megelőzlek!” vagy: “Vigyázz, mert én itt kikanyarodok!” Bandi hamar felvette a helyi szokásokat és lelkesen dudálva jelzi mindenkinek a keskenyebb, beláthatatlan utakon, hogy ő most jön. Van helyi busz, meglepően sűrűn jár, viszont buszmegálló csak az út egyik oldalán van, a másik oldalon jelzésértékkel az aszfaltra fel van festve, hogy buszmegálló. De még egy kis extra patka sincs, állnak a susnyásban a népek és egyszercsak jön a busz.

Szóval elindultunk Anse Lazio irányába: és míg odeértünk megálltunk 3 helyen is nézelődni, pancsolni, és élvezni, hogy tök egyedül vagyunk az adott partszakaszon. Tényleg kevés a turista. És ma nem esett az eső, időnként ki is sütött a nap, de majd egész nap felhők szűrték a fénysugarat. Persze nekünk így is sikerült valamennyire leégni.

A végponton, Anse Lazio-n viszont volt turista több is. Mondjuk tömeg nem volt. Na meg volt egy elég drága étterem. Nem ültünk be, mert napközben csak gyümölcsöket ettünk.

Szép volt Anse Lazio, de nekem majdhogynem jobban tetszettek azok a helyek, ahol csak úgy random megálltunk. Ezen a partszakaszon volt 2011-ben két cápa támadás is. Azóta az öbölbe kihúztak egy védőhálót.

Viszont itt találkoztunk nagy teknősökkel is, csak sajnos szegénykék egy elkerített részen voltak.

Visszafelé felmentünk egy hegyi úton, ami azért volt izgalmas mert elég keskeny és meredek volt az út. Két adótoronyhoz vitt az út, szóval nem volt nagy látványosság.

És még egy klassz helyen megálltunk visszafelé is. Itt voltak rajtunk kívül mások is, de éppen csak páran. Bandi megmérte a víz hőmérsékletét és 29 fokos!

Hazaugrodtunk egy kávé meg egy zuhanyzás erejéig, hogy aztán elmenjünk még egy kicsit kocsikázni. Elindultunk a kikötő felé, de közben tettünk egy kisebb kitérőt. A szigetnek van egy kinyúló kis félszigete, ahova nem is visz nagy út. Gondoltuk elmegyünk a félsziget csücskébe, mert oda ír egy kilátót a térkép. Kocsival nem is tudtunk addig menni, ameddig utat jelez, de Bandi félreparkolt és elindultunk gyalog hegynek fel. Egész nap nálunk volt az edzőcipőnk, hátha kell, de most persze nem hoztuk, így flip-flopban kicsit nehezített küldetés volt. Egyszercsak egy hatalmas pókot szúrtam ki magunk felett, majd a mellettünk lévő fa derekában, aztán egyre sűrűbben. Olyan borzalmasan nagyok (kb. tenyérnyiek) és gusztustalanok voltak, hogy aránylag hamar feladtuk a kilátó meghódítását. Ráadásul nagyon sűrű volt a növényzet és minden fát és bokrot a pókok hálója kötött össze. Ezek a csúnya lények meg benne pihengettek. Csak remélni tudom, hogy nem ezzel álmodunk majd az éjjel.

Továbbmentünk egészen a kikötőig és végül ott vacsoraztunk egy útszéli kis bodéban. Nem volt nagy szám, de legalább olcsó volt.

Így elsőre kicsit drágábbnak tűnik Praslin, mint Mahé, bár erről majd inkább a nyaralás végén nyilatkozok. Az éttermek 200-450 rúpia (4.000-9.000 Ft) között adnak egy főételt, viszont úton-útfélen vannak kajás lakókocsik: van amelyik a hot-dog, burger kínálatában kimerül és vannak amik curry-s csirkétől kezdve mindenfélét árulnak 25-50 rúpia között (500-1.000 Ft). Nézni kell, hogy a helyiek mely kajás lakókocsit veszik igénybe, mert akkor az tuti jó kaját árul.

Csináltam egy térképet, hogy jobban lássátok merre is jártunk ma:

Seychelle-szigetek / 1.nap: Mahé, Praslin – 2018.01.10.

Mindkét repülő tökéletes pontossággal indult. Néztem is a Budapest – Isztambul járaton, hogy annyira hirdetik, hogy ők nagyon pontosak, megbízhatóak és nem késnek soha sehonnan, sőt a csomagod se késik!

Amikor leszálltunk Isztambulban és megláttuk, hogy 20 perc gyaloglásra van a kapu, ahonnan a következő gépünk indul és csak másfél óránk van az átszállásra, akkor nem voltunk meggyőződve arról, hogy a csomagjaink is elérik a céljukat ugyanazzal a géppel, mint mi. Ráadásul busszal vittek be a gépből a terminálra és busszal is vittek ki minket a nagygéphez. Meglepően nagy az isztambuli reptér.

Nem mondom, hogy kényelmes volt, de a 8 órás utat félig át tudtuk aludni. 15 perccel előbb landoltunk és a csomagok is meg vannak!

Ahogy kiléptünk a repülőből hirtelen nagy szemekben elkezdett esni az eső. Itt most nyár van, 29-30 fok, de a január az egyik legcsapadékosabb. Ezt tudtuk is, utána olvastam. Viszont ennek tudatában reméltük, hogy kevesebb lesz a turista. Az eső ahogy jött, úgy ment is, és ez pont ugyanígy folytatódott: kisütött, beborult, eleredt, pikk-pakk abbamaradt.

Nem rohantunk, ugyanis a repülő 11 órakor landolt, a komp amivel meg tovább akartunk menni Praslin szigetére az 16:30-kor indult csak. Persze meg kell érkezzen a csomag, előtte útlevél vizsgálat, utána meg átöltözés valami kis nyáriba. Annyira nem siettünk, hogy végül mi voltunk az útlevél vizsgálaton az utolsók:

Feltérképeztük a reptér közvetlen környéket. A taxiját ajánlgatta mindenki. Megnéztük a térképen, hogy annyi időnk van, hogy akár még gyalog is átmehetünk a reptérről a komphoz. Persze bőrönd meg hátizsák, 30 fok bármikor eleredő esővel. Nem baj, mi azért kemények vagyunk, meg felfedezők és akár képesek vagyunk elgyalogolni is. Különben 8 km-ről beszélünk, tehát azért tényleg nem legyalogolhatatlan. Mondjuk azzal az aprósággal nem számoltunk, hogy ez egy helyi autópálya (dupla sáv közepén elválasztóval) járda nélkül. Ahogy kikanyarodtunk a reptérről és elkezdtünk botorkálni megállt mellettünk egy taxi. Ott, akkor még azt nem tudtuk, hogy járda nem lesz. Előtte Bandival beszéltük, hogy mennyi a helyi pénz, mennyi volt a kocsi bérlés és mennyiért ajánlottak transzfert a másik szigeten. Emiatt aztán volt elképzelésünk arról, hogy mennyiért nem ülünk be egy taxiba. Emberünk megállt, Bandi rákérdezett mennyi, 300 rúpia (5.700,-Ft), Bandi rámnéz én meg rávágtam, hogy inkább gyalog és tovább indultam. Emberünk azon nyomban lenyomta a fuvar árát 200 rúpiára. “Duzzogva” beültünk a légkondis zsír új taxijába. Ráadásul a komp terminál nem is ott volt, ahova a Google maps alapján elindultunk, hanem még odébb, várhatóan annak megtalálásával is bíbelődtünk volna.

Aggódtunk, hogy majd ott dekkolunk a komp kikötőben a bőröndökkel és ha bármit is szeretnénk akkor a bőröndök a nyakunkon lesznek. Ahhoz képest, hogy még búvárruhát is hoztunk magunkkal meglepően kicsik a csomagjaink, na de ahhoz meg nagy, hogy bármit kezdjünk velük. A komp jegyünk meg volt, mivel azt még otthonról online elintéztem. Sőt, azt legalább 48 órával előbb meg is kell venni. A hajótársaság (Cat Cocos) olyan kedves köszönőlevelet írt a foglalást követően, mintha még vagy másik három konkurens cég lenne.

A kikötőben be lehetett csekkolni és a csomagokat le lehetett adni. Szóval ez aránylag hamar megoldódott. Ekkor volt du fél 1. A komp viszont csak fél 5-kor indult. Beültünk egy jó kis helyi kajáldába, megkóstoltuk a helyi sört és olyan klasszat ebédeltünk, hogy csak na. Az ebéd utáni kajakómát elnyomtuk egy délutáni szundival egy-egy félreeső padra kifekve.

Mahéról pontosan indultunk, és ahogy elhagytuk a kikötőt Bandi elhagyott engem, mondván körbenéz a hajón. Nagyobb hullámok voltak kint, a katamarán meg elég hamar felgyorsított. A hangok is és a gyomromban az érzés is visszaröpített a budapesti hullámvasútra: úgy pakolt minket le-fel a hajó, hogy csak úgy csikizte a gyomrom. A gyerekek meg sikongattak. Mindeközben látom, hogy Bandi meg kiment a hajó elejébe és ott egyensúlyoz. Szerencsére a személyzet egyik tagja is kiszúrta és behívta. Annyira tipikus, hogy Bandi ilyenkor veszélyt nem érezve a legmeredekebb helyekről vigyorog rám. Én meg majd frászt kapok…

Ami fura volt, hogy a személyzet vigyorogva osztogatta a hányos zacskókat a turistáknak. Ekkora már felmértem, hogy az egy órás utat csak úgy fogom kibírni ha erősen koncentrálok és meredten fókuszálok a horizontra. Még jó, hogy ablak mellé ültünk. Azért voltak jónéhányan akik a zacskóba meredve élték túl az utat.

Megérkezve Praslin szigetére a kikötőben várt minket a kocsi bérlős hölgy kis táblával a kezében. Amikor foglaltam a kocsit, akkor felhozta, hogy ugyan drágábban, de lehet Mini Moke-ot bérelni. Tudtam, hogy Bandi azonnal le fog rá csapni. Mutattam neki, és hát persze, hogy azt szerette volna. Befoglaltam, majd indulás előtt 2 nappal rám írtak, hogy még sincs szabad Moke. Végül kiderült, hogy az egész szigeten össz-vissz 2 darab ilyen autó van. Elengedtük a kisautót és tudomásul vettük, hogy egy Kia Picanto lesz az új társunk néhány napig. Aztán a bérlős lány egyszercsak a parkolóba érve felvetette, hogy választhatunk: Kia vagy Moke? Bandi arcát kellett volna látnotok: mint a kisgyerek a játékboltban, amikor megtalálja a legszuperebb matchboxot. Naná, hogy a Moke-ot választotta.

A jobb kormány és a manuális sebváltó elsőre kicsit szokatlan volt, de mire a szállásra értünk már tök jól ment.

Nagyon klassz kis szállásunk van csudi szép kilátással meg terasszal.

18:30-kor kezd el sötétedni, és mi 18:20-kor érkeztünk meg. A szállásra menet már csorgattuk a nyálunk a partszakaszokat látva, de nem álltunk meg. Ugyan sötétben, de még elmentünk a közeli boltba, illetve parti részre. Jó kis részt fedeztünk fel, de titok maradt a java mert annyira sötét volt. Szóval várjuk a holnap reggelt!

A banán ugyanolyan apró és ugyanolyan savanykásan finom, mint Kubában volt. Még egy kép a boltból:

Seychelle-szigetek / Bevezető – 2018.01.09.

Újra útnak indulunk, a cél a Seychelle-szigetek felfedezése. Összeszedtem néhány érdekes tudnivalót, hogy míg mi megérkezünk, addig ti az olvasással hangolódjatok a mi utunkra, vagy az élménybeszámolóinkra.

Hosszas keresgélés, olvasgatás, térkép nézegetés és kapott ötletek alapján választottuk ezt az úticélt. Sőt, egy beszélgetés során már egyszer kiejtettük a januári nyaralás listából, de aztán Bandi november végi búvár túráján Marci haverja ajánlotta nekünk ezt a helyet. Így nagyságrendileg szűk 2 héttel később minden le volt szervezve.

Afrika önálló államai közé tartozik a Seychelle Köztársaság, melynek népessége a legkisebb, mindössze 92 ezer fő. Nincsenek őslakók; a seychelle-iek főleg francia, afrikai, indiai és kínai bevándorlók utódai.

A szigetvilágot alkotó szigetek számát gyakran 115-ben határozzák meg, a Seychelle Köztársaság Alkotmányában viszont 155 sziget szerepel. Mindösszesen 455 km2.

Mi 3 nagyobb, talán a három legismertebb és leginkább lakott szigetre megyünk: Mahé, Praslin és La Digue, melyek között menetrendszerinti komp jár. De várhatóan ezekről a szigetekről még akár további szigetekre is eljutunk majd.

A fősziget Mahé, fővárosa Victoria. A sziget csoport legnagyobb kiterjedésű szigete: 154km2 (28km hosszú és 8km széles). Itt él az ország népességének majdnem 90%-a.

Közvetlen járat nincs Budapestről, a legrövidebb és leggyorsabb isztambuli átszállással. Este 8 órakor indul Liszt Ferihegyről a gép, 2 óra a menetidő a török nagyvárosba, ahol bő másfél óra van csak az átszállásra. A teljes menetidő össz-vissz 12 óra, az időeltolódás pedig csak 3 óra. A várható hőmérséklet 30 fok.

Ugyan Mahé szigetére repülünk, de Praslin szigete lesz az első állomásunk, vagyis ha landoltunk, akkor még nem érkeztünk meg.