2019. február 1.
A bőséges reggeli után, amit a kis sétáló utcánkban (Mamilla avenue) vettünk magunkhoz újra elsétáltunk a Jaffa Kapuhoz. A kapun belül, de szinte a kapu mellett, az Óváros örmény negyedében helyezkedik el Dávid Tornya. Más néven Jeruzsálemi Citadella-nak is hívják. Az építmény egyike volt a Heródes palotáját őrző erődöknek, amely ma egy múzeum, ahol Jeruzsálem 4000 éves történetét nézhetjük végig, minden szobában más korszakot. Egyben nagyszerű kilátás nyílik innen Jeruzsálem nagy részére.
Majd kihasználtuk a tegnap vett, de még érvényes jegyünket az Óvárost körülvevő falon. Vagyis a Jaffa kaputól egy kapunyit mentünk délre, a Sion kapuhoz. Megállapítottuk, hogy az északi oldalra vezető városfal izgalmasabb, mint ez a déli. De persze lehet, hogy az újdonság varázsa első nap még felvillanyozott bennünket…
A Sion kapu a városfal délnyugati kapuja, mely a zsidó negyedből biztosít átjárást a Sion-hegyre, ezért Zsidó kapunak is nevezik. A 16. században emelték, a nyílása fölötti tábla építtetőjét, Szulejmán szultánt dicséri.
A Sion kapu közvetlen közelében, de a falon kívül található Mária Elszenderülésének temploma (Dormition Abbey), melynek altemplomának közepén az elalvó Mária szobra látható, és körben az egyes nemzetek kápolnái, köztük Magyarországé is. Az altemplom akusztikája nagyon jó, gyakran rendeznek itt egyházi és klasszikus zenei koncertet. Egy velünk egyszerre érkező csoport ki is használta. ahely adottságait és elénekeltek egy keresztyén éneket. Ebben az épületegyüttesben, melyet Diaszpóra Jesivának hívnak található még az utolsó vacsora feltételezett helyszíne (Coenaculum), valamint Dávid király sírja is. A Coenalculum ma egy elegáns, ámde kopár és üres terem, mely a Dávid sírja feletti zegzugos épület második szintjén van.
Innen aztán hazasétátunk egy délutáni csendespihenőre az Óvároson keresztül úgy, hogy először még az örmény negyedet felfedeztük. És ezzel bő 2 nap alatt – azt gondoljuk -, hogy alaposan végigjártuk Jeruzsálem Óvárosát.
Péntek lévén napnyugtával elkezdődött a Sabbat, azaz a szombat megünneplése, a megpihenés napja. Tényleg elcsendesedik a város, becsuktak a boltok java, de azért nem áll meg úgy az élet, mint ahogy azt az útikönyvekből olvasni lehet. Bolt is, étterem is volt nyitva, az utcán majd ugyanúgy volt mozgás. A tömegközlekedés viszont leállt. Mi a csendespihenő után egy, a közelünkben lévő kiülős étterem teraszára ültünk ki, ahol végül bridzs bajnokságot rendeztünk, majd vacsoráztunk egy jót.
Gondoltuk, hogy visszasétálunk még az Óvárosba megnézni mekkora élet van a Siratófalnál, de most volt az a pont, amikor konkrétan néhány turistától eltekintve üres volt a fal környéke. Ellenben zsidó fiataloktól (csak fiúktól) zengett a zsidó negyed, ahogy a siratófaltól nem messze összegyűltek és csak énekeltek, meglepően hangosan. Odasétáltunk, ahonnan a hang jött és a daloló fiúk már nem voltak szomjasak, ittak, énekeltek és táncoltak. Nagyon furcsa volt, de ezek szerint ez belefér az ünneplésbe.

Nagyon jó, központi helyen, közel az óvároshoz, majdnem az Új kapu mellett van a szállásunk. Hamarabb érkeztünk, mint ahogy be lehetett volna jelentkezni a szállásra, de próba szerencse alapon megkérdeztük, hogy el tudjuk e már foglalni a szobáinkat. Az egyik szoba készen volt, így ott le tudtuk tenni a csomagjainkat, hogy aztán már neki is induljunk felfedezni a közvetlen környéket. Nem volt terv, nem volt úticél, csak ismerkedni akartunk a várossal, magunkba szívni a napsütés mellett az új illatokat és benyomást szerezni az itteni emberekről, életről.
