Seattle – Alaszka – Vancouver – 3. nap

2025.08.05. kedd

8 körül már az olasz kávézónkban voltunk, hogy megreggelizzünk. 

A city pass-al a város híres akváriumába is be lehet menni, sőt ez a másik fix program a torony mellett. Ráadásul kényelmesen előre be lehet foglalni az időpontot, hogy hányra mész, és nem kell sorban állni. Nyitásra mentünk, bízva hogy akkor még kevesen vannak. Tényleg kevesen voltak eleinte, ideális volt.

Az 1977-ben megnyitott akvárium 2007 nyarán egy új épülettel bővült. A régi épület a Washington állam vizeinek az élővilágát mutatja be elsősorban. Az itt bemutatott állatok, a szabad természetben 1,5-18 méter mély vizekben élnek. Láttunk fókát, vidrát, különleges halakat, madarakat. Míg az új épületben a korall zátony halait nézhettük meg, cápa, rája, cuki kis bohóc hal, medúza és csikóhal is volt köztük. Mi az új épülettel kezdtünk, mert akinek nem volt előre megváltott jegye az a régi épületnél kellett sorba álljon, mi viszont választhattunk.

Délelőtt szépen sütött a nap, nem tudtuk meddig tart, mert már 10 órától borús időt jelzett az időjárás-jelentés. Amikor 11-kor kijöttünk az óceán világából, akkor vettünk két jegyet a kompra, ami a szomszédos Bainbridge Island-re megy. Minden nagyon klappolt, pikk-pakk a kompon voltunk, délben pedig már a kiszemelt szigeten. A tegnapi magyar család, akikkel megismerkedtünk ezt a programot ajánlották elsősorban. 

Bainbridge sziget Seattle alvó városa, melynek össz-vissz 23 ezer lakosa van. A komp óránként jár és csak oda felé kell jegyet venni. 

Először elsétáltunk a kiszemelt étteremig, ahol nagyon klassz halas ebédet ettünk. Utána nagyot sétáltunk a kis hangulatos szigeten próbálva az ebédet feldolgozni és a kajakómát túlélni. Tervben volt még az is, hogy biciklit bérlünk és azzal is megyünk egy kört, de végül ez elmaradt.

A visszafelé menő kompot pont lekéstük, így 40 percet vártunk és végül fél 6 után értünk vissza Seattle-be. Kissé megfáradva haza gyalogoltunk, majd már pihenéssel és pakolással telt az este, mert holnap tovább állunk. 

Hozzászólás