Jón-tengeri szigetek – 9. nap

2024. augusztus 16. péntek

Bandi meg én 6-kor keltünk, Gyuri meg fél 7-kor, mert 7-ig el akartunk indulni mindenképp a prevezai kikötőből. 6:50-kor már bőgött a motor, ami simán indult szerencsénkre.

Kifordulva a marinából a napkeltével egyidőben vitorlát húztunk és nekivágtunk egy kicsit hosszabb szakasznak. A motort nem merték leállítani a fiúk. Mindenesetre az, hogy vitorlával mentünk azt élveztük. Élvezetünk nem tartott soká, mert olyan szinten nem volt szél, hogy a vitorla egy idő után már csak hátrány volt. 

Első célpont Antipaxos szigete volt, ami Paxostól délre van. Emellett a sziget mellett elmentünk, amikor Paxosról lehajóztunk Lefkada szigetére. Antipaxosra elsősorban azért mentünk, mert Gyuri tudta, hogy meseszép a partja a Voutoumi Beachnek. Sajnos ezt más is tudta. De tényleg szuper szép világoskék víz, huszon plussz méterre lelátni a vízbe, gyönyörű fehér homok és mindezt fehér szikla veszi körbe. A környező nagyobb szigetekről ide hozzák a turistákat nagy hajókkal. Ők is akkortájt érkeztek mint mi, jobban mondva mi érkeztünk a 12 órási csúcsforgalomba. Gyuri nem is tudott lehorgonyozni, csak valameddig beevickélt a bójasorhoz közel és kidobott minket (átvitt értelemben). Kiúsztunk a partra, közben gyönyörködtünk a víz színében. Gyuri kapitánnyal abban maradtunk, hogy egy órát fürdőzünk, aztán ha indulunk vissza a hajóra, akkor hívjuk fel és visszább jön értünk. Olyan jó, hogy Petra és Márk biztonsággal és jól úszik, egy-egy ilyen helyzet nem okoz nekik komfortzónából való kilépést. Visszaúszva a bójákhoz, Gyuri értünk jött ugyan, de olyan szinten sok volt a hajó, és szűk a hely, hogy 3 körben tudott csak minket felvenni. (Annak érdekében, hogy nehogy más hajónak neki löködjön, rövid ideig tudott egyhelyben állni, vagyis nem tudott egyhelyben állni, mert a víz mozgása pakolta a hajókat jobbra-balra. Ráadásul voltak akik itt a parkoló hajók között fürdőztek, vagy hasonlóképp szálltak ki/be a hajójukról mint mi.)

Antipaxos után Paxosra mentünk. Paxos északi részén Lakkaban voltunk már, most viszont egy déli pontot jelöltünk ki éjszakára. Tulajdonképp nem is Paxos, hanem még attól is délebbre Mongossini sziget, ami már Paxoshoz tartozik, egy egészen vékony szoros választja el egymástól a két szigetet.

14 órára meg is érkeztünk (motorral), és lehorgonyoztunk. Annyira durván meleg van, hogy innentől kezdve csak a fürdésen járt az eszünk. Végül motorcsónakkal kimentünk a partra, (Gyurit a hajón hagyva) és ott élveztük az életet egész estig. A homokos parton van két kajálda, egy eredeti olasz meg egy helyi. A helyit délután kipróbáltuk, ahol végtelenül lassan szolgáltak ki minket. Annyira, hogy mire fizetésre került a sor addigra az először rendelt üdítőket és kávékat elfelejtették kiszámlázni. Ennek az étteremnek vannak napágyai, amiért így a délutáni órákban már fizetni se kellett. Az evésen kívül megépült két homokvár, labdáztunk, örültünk a majd 30 fokos tengernek és nem csináltunk semmit. Mondjuk én ezt a semmittevést még erősen tanulom, néha eléggé mehetnékem van, de mikor egy öböl közepén áll magányosan a hajó, akkor nem tudok hajnalban kimenni partot, szigetet felfedezni. 

Vacsorára pedig az olaszba ültünk be, ami hibátlan volt.

Hozzászólás