2023. október 8.

Még az egyik érdi kutyaséta során kitaláltuk, hogy a Plitvicei-tavak útba esik, sőt a szállástól csak egy órányira van hazafelé. Meg is beszéltük, hogy majd úgy indulunk el haza, hogy oda bemegyünk. Voltunk már mind a ketten, de vagy húsz éve meg gyerekként a szülőkkel. Utánaolvastam, javasolják, hogy vegyél előre jegyet mert óránkénti bontásban le van korlátozva, hogy hány ember mehet be. Mi persze azt gondoltuk, hogy októberben már a kutya se jár arra, így amikor szombat reggel ránéztünk a vasárnapi jegyekre, már csak reggel 7-re volt jegy. Rágódtunk rajta egy darabig, majd délután megvettük a kora reggeli jegyet.

Na ehhez viszont 6-kor el kellett indulnunk, így negyed hatkor keltünk. Meg még előtte éjjel kétszer a kóbor kutyánk miatt, aki szeretett volna egy kis figyelmet, így fél 2-kor és fél 3-kor is hosszas ugatással jelezte ezen kívánságát. Nem voltunk önfeledt boldogok…

A bosnyák-horvát határon legalább nem volt sor! Sőt, jó helyen tudtunk parkolni a Nemzeti Parknál és még nem volt ott sem tömeg. Egy négy órás túrát csináltunk, 8 kilométert mentünk. Több szempontból is jól sikerült, hogy ilyen korán kellett érkezzünk: ugyan reggel még kicsit csípős volt az idő, de a 25 fokban, csudi napsütésben a kutyáknak már sok lett volna ez a túra. Egyértelműen kevesebben vannak nyitáskor, kényelmesebben lehetett menni a kiépített pallókon.

Szóval a lényeg, hogy gondoljatok előre a belépőjegyre és vegyétek meg időben! Viszont fontos, hogy egy órás intervallum van rá, hogy az adott jeggyel bejuss a parkba, ha azt lekésted, akkor várnod kell, míg valaki más is lekési és lesz üres hely. Betartják hogy egyszerre (egy órán belül) maximum hány embert engednek be.

Nekem a gyermekkori és a húsz évvel ezelőtti emlékeim kicsit mások a Plitvicei tavakról, de mindenképpen szép még mindig. Ami nagyon jól van kitalálva, az az, hogy eleve két bejárat van, többféle hosszúságú túraútvonal van és a tömegek nem keresztezik egymás útját. Vagyis az egyes bejáraton bejött turisták nem mennek szembe a kettes bejáraton bement turistákkal, így elég kellemes volt. Akkor volt csak torlódás, amikor a kishajóval átkeltünk a tavon és egy hajónyi ember elindult ugyanabban az irányban. De aztán az is szépen szétszóródott.

Fél 12 volt mire elindultunk haza és majdnem 5 óra útidőt ígért a gps. Még volt egy kis zsemlénk reggel a szálláson, amit megcsináltunk szendvicsnek, na meg egy szuper ígéret András anyukájától, miszerint csülkös bablevessel vár minket haza, emiatt aztán hazáig meg se akartunk állni.

A kutyáink nagyon jól bírták minden szempontból: rengetegen odajöttek (leginkább ma), hogy hadd simogassák meg őket, de a buszozást is, a hosszú autóutakat is, a kóbor kutyákat is teljesen jól kezelték. Egyszer se éreztük, hogy kellemetlen vagy kínos lenne a viselkedésük. Hál’Istennek Pogo a kilométereket is jól bírta, nem fájlalta a lábát.

🇧🇦 Bosznia – véleményünk

Röviden: annyira nem érdekes, mint amennyire kényelmetlen (többször visszajött, hogy ez mégiscsak Balkán). Hosszabban: szép adottságai vannak a helynek, de nincs kiépítve, nincs ráköltve. Az Una nemzeti park klassz mert aránylag közel van, szép az Una folyó, de azért egy hétnyi program nincs benne, ráadásul kevés a kiépített túraútvonal. Kutyával a sok kóbor kutya miatt meg pláne macerás.

Mostar izgalmas, szép város, de az is max két napos város, ahhoz meg messze van.

Vélhetően Szlovénia egy újabb részének a felfedezésével jobban jártunk volna, de legalább ezt is megismertük. 🇧🇦