2023. október 7.

Úgy kezdődött, hogy tegnap délután bejött a kertünkbe egy hívatlan kóbor kutyus. A kutyáink tök kedvesen kezelték, így Bandi és Csaba próbálta kitessékelni, mondván ki tudja milyen betegségeket terjeszt… stb.

Újra és újra visszajött. Kértük a tulajt, hogy jöjjön és segítsen megjavítani a kerítést. Jött, de hiába oldotta meg, a kutyus ügyesebb volt és újra a kertünkben volt. Végül hagytuk, tudtuk esélytelen kitenni. Fiúk is és Ropi is bent aludt, a kóbor kutyus meg Ropiék teraszán. De a rosszabb az a történetben, hogy egész éjjel kaparta az ajtót, így Ágiék nem sokat aludtak.

Reggel úgy döntöttek, hogy ők nem holnap reggel mennek haza, az eredeti terv szerint, hanem ma délután elindulnak inkább. Így reggeli után összepakoltak, majd fél 11 után kicsivel elindultunk Bihács irányába, jobban mondva még azon is túl, hogy felkeressük az Osztrozsác-i várat és kastélyt.

A várat 1346-ban építették a Babonicsok, majd a vár hol királyi kézbe került, hol grófi családhoz, hol pedig török kézbe, egészen az osztrák-magyar Monarchia idejéig, amikor Lothar von Berks kapta meg. Berks a várat felújítatta és hozzáépített egy kastélyt is a felesége születésnapjára, majd 1902-ben beköltöztek. 1919-ben Berks meghalt, de felesége és gyermeke itt maradtak a kastélyban egy darabig életvitelszerűen majd később nyaralóként használták egészen a második világháborúig. Sajnos nagyon elhanyagolt állapotban van a kastély, de be lehet menni, és kifejezetten izgalmas.

Elmentünk a kastély után Bihácsra, mondván nézzük meg ezt az Érd méretű várost, hamár itt vagyunk. Hát…

Egy késői bohácsi ebéd után Csabáék útnak indultak volna, de egy kerékbilincs várta őket. (Szerintem egész olcsón és gyorsan megúszták: 20 euro úgy, hogy a csávó egyből ott termett amikor a kocsi értek és lehetett nála fizetni. Az élet apró örömei.) Végül 3-kor elváltak útjaink, ők haza, mi meg vissza a szállásra (a kóbor kutyánkhoz).

A délután pakolással telt, holnap vége a nyaralásnak sajnos. Este még társasoztunk egyet, majd időben nyugovóra tértünk.