2023. október 4.

Időben keltünk, hogy reggeli után fél 9-kor el tudjunk indulni a két órára és majd 150 km-re lévő Jajce városába majd onnan tovább Mostarba.

Már otthon beszéltünk Csabáékkal arról, hogy ha már elmegyünk Bosznia északi részébe, akkor csak el kellene menni tovább délre, legalább Mostarig. De Mostar mégegyszer annyi menetidőben nézve, mint amennyi Érdtől Bihács. Ha reggel korán indulunk és a forgalommal meg az utakkal sincs gond, akkor is 10 óra elmegy az oda-vissza úttal. Szóval úgy döntöttünk, hogy menjünk, de aludjunk is egy éjszakát ott. Ági keresett és foglalt szállást, közben kinéztük, hogy mi mindent érdemes még arrafelé megnézni. Aztán eszembe jutott a Szépművészeti Múzeumban nemrég látott Csontváry kép, melyet 1903-ban festett a Jajcai vízesésről (bosnyákul és horvátul Jajce). Így feltettük Jajcet is a felkeresendő városok listájára.

Amit az út első fél órájában megállapítottunk (meg tulajdonképp az előző három napban is), az az, hogy tök szépen rendezett a táj, az utak rendben vannak, nincs eldobált szemét, vannak útmenti parkolók, és most még így szerda délelőtt forgalom se volt.

Jajca városa közép Boszniában van és a középkori Bosnyák Királyság utolsó fővárosa és királyi székhelye volt. A város 30 méter magas vízeséséről híres, mely a Pilva és Orbász folyó találkozásánál keletkezik.

A vízesést három pontról is meg lehet nézni, ebből kettő a városon belül van, kiépítve turista kiállásokkal és csecsebecse árusokkal. A harmadik viszont kicsit eldugottabb, a 16-os főút mentén mutat a térkép egy “pavilon” nevű pontot. Az út mentén meg lehet állni és az úttal majd párhuzamosan a fák között le lehet jutni egy pavilonnak nem annyira nevezhető kilátó ponthoz. Számításaink szerint Csontváry valahonnan innen festhette meg a képét 120 évvel ezelőtt. Azt reméltük, hogy lesz kis pad meg piknikasztal a pavilonban, és majd aranyosan kiülünk a szendvicseinkkel megebédelni. Se asztal, se pad, viszont pazar kilátás a városra, a város feletti várra és a vízesésre, ráadásul rajtunk kívül sehol senki, így állva ettünk mint a lovak. De élveztük.

Jajca városától még 165 km és a gps szerint 3 óra az út Mostarig. De hol a kétszer egysávos úton haladó teherautók és kamionok lassították a forgalmat előttünk, hol kijelzett a Honda olajszint ellenőrző lámpája (nem tudom miért zabálja az olajat…), hol meg a hegyen-völgyön, szerpentinen vezető út látványa fogott visszább minket. Gyönyörű hegyek között jöttünk majd végig, közben egyik folyó váltotta a másikat mellettünk.

Mostar gyönyörű, kis ékszerdoboz. Ahogy megérkeztünk negyed 5-kor nagyjából egyből nyakunkba vettük a várost, és igyekeztünk világosban is és sötétben is bejárni az óvárosi részt. A várost úgy jellemzik, hogy ez a város a boszniai horvátok kulturális és politikai központja. A város a Mostar nevet a városon keresztül folyó Neretva folyó felett álló egyik hídról kapta: az úgynevezett “Öreg hídról, ami szerbhorvátul: Most stari. A híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. Az 1992-95 közötti délszláv háborúban lerombolt, majd (a magyar honvédség közreműködésével) újból felépített öreg hidat 2004. július 23-án avatták fel és azóta ismét régi alakjában látható. A középkori oszmán kisváros Bosznia egyik fő látványossága. A háborúban nagyon sok mindent leromboltak, a város nagyon megsérült. Az elmúlt 30 évben igyekeztek majd mindent rendbe tenni, de még így is vannak elhagyatott, félig lerombolt épületek.

Mára lehűlést ígért az időjárás-jelentés a Nemzeti Parkba, 21-22 fokot maximum. Voltak is gyanús felhők az égen mikor elindultunk. Cserébe Mostarba 28-29 fokot írt, de délután 4-kor mikor beértünk Mostar külvárosába a kocsi hőmérője 31 fokot mutatott. Később olvastam, hogy Mostar Bosznia legmelegebb városa.

Este sokáig sétáltunk a városban, nagyon kellemes volt az idő is és a város hangulata is. De itt minket mindenhol nagyon megnéznék a két nagy kutyával… Valahogy nem jellemző itt a kutyasétáltatás…