2023. március 18.

Jó hír: megtaláltam, hol a legerősebb a wifi a házban és feltöltöttem a tegnapi képeket.

Ismét órára keltünk, mert az volt a terv, hogy 8-kor már a reggeliző részben találkozunk. Reggeli után pedig mielőbb elindulunk felfedezni Petrát. Így is lett, 9-kor már ott voltunk a bejáratnál. Mivel megvettük a jordán pass-t (amivel a vízumot is kiváltottuk), így nem kellett belépőjegyet fizetni. A jegyet ki kell váltani, de nem kell fizetni. Viszont a pass-szal rendelkezőknek külön sor van, ahol jelenleg senki se állt. Szóval a tegnap esti sokaság, akitől zavarba jöttünk – mondván, hogy mennyien lesznek a romvárosban – mégse jött el. Persze azért nem mondom, hogy nem volt ember, de rosszabbra számítottunk. Mondjuk ezen a nagy területen el is oszlik a nép.

Petra a sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. Ebben az elszigetelt, nehezen megközelíthető, sziklafalaktól bezárt völgyben két ősi karavánút keresztezte egymást: az egyik észak-déli irányban haladt Damaszkuszból, illetve Dél-Arábiából, a másik kelet-nyugati irányban a Perzsa-öbölből, illetve Egyiptomból. A település az időszámításunk előtt 5. és az időszámításunk szerinti 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok védelmet biztosított. Petra i.e. 200 – i.sz. 100 között élte virágkorát. A fővárosban – a sivatagi nomád népek szokásainak továbbfejlesztésével, egyedi építészeti stílust teremtve – a nabateusok a kőfalakból faragták ki elegáns, monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Tökélyre fejlesztették fazekas, kőfaragó és ciszternaépítő tudományukat. A sziklák között fakadó patak vizét ötletes felszíni és föld alatti csatornákból és víztározókból álló rendszerrel vezették a városba, hogy a rendelkezésre álló víz minden cseppjét megőrizzék. A városnak mintegy 20 000–30 000 lakosa lehetett fénykorában. Két nagy földrengés pusztította a várost: 363-ban és 551-ben. A 7. századi iszlám terjeszkedés során az arab hódítók 663-ban elűzték a városlakókat, és Petra egykor ragyogó építményeinek jelentős részét lerombolták. A keresztes háborúk idején még stratégiai szerepet töltött be, de a Jeruzsálemi Királyság elfoglalása után elnéptelenedett. Az elnéptelenedett város létezéséről csupán a beduin pásztorok tudtak. 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökség helyszíneinek egyike, és felkerült a világ 7 új csodájának listájára.

Ahogy a bejárattól elkezdünk befelé sétálni, rövidesen elénk tárul az első izgalmas látvány, a kanyon. Egy 1,2 km hosszú és néhol elég szűk járat vezet a romvárosig, melyet 200-300 méter magas sziklafalak határolnak. Valójában ez nem egy klasszikus értelemben vett kanyon, tehát nem a víz által kimosott szurdok, hanem egy hasadék, mely egykor egy összefüggő sziklatömb volt, és a tektonikus mozgások következtében hasadt ketté. Több helyen megfigyelhető, hogy mennyire passzol egymáshoz a sziklafal két oldala, főként azokon a pontokon, ahol a kanyon csupán 2 méter széles. Nagyon hatásos, ahogy először egy kis részletet megpillantunk az égbe emelkedő falak között a híres petrai Tresury (Kincstár) épületéből, majd egyre több minden látszódik, ahogy megyünk előrébb. Végül a keskeny járat egyszer csak véget ér, és egy óriási, sziklafalakkal körbezárt téren találjuk magunkat, ahol a teljes épület magasodik elénk az egyik sziklafalba vájva. Meseszerű az egész.

Itt azért volt tömeg, de a látvány mindent vitt.

Innen tovább haladva még 6 különböző állomás van a romvároson belül a nehézségi szint szerint könnyűnek mondható, oda-vissza 8 kilométeres alap túra útvonalon: a színház, az oszlopok utcája, királyi sírok, az egykori városközpont. Minden nagyon szép, de az első szuper látványt nem tudják felülmúlni. Ráadásul ettől a ponttól előkerülnek az árusok, akik sajnos rontják a látványt. (Bocsánat, de tényleg így érzem.)

Sok helyen azt olvastam, hogy Petra az egyetlen kényes pont Jordániában: lehúzzák a turistákat, mindent erőszakosan rád tukmálnak, kéregetnek. Mi ezt ilyen formán nem tapasztaltuk. Valóban sok az árus, a tevét, szamarat vagy lovat ajánlgató ember (mondván elvisz, ne gyalogolj), az idegenvezetőnek kínálkozó, vagy az egy dinárért képeslapot osztogató kisgyerek. De ha egyszer kedvesen azt mondod, hogy “köszi, nem”, akkor utána nem nyomulnak tovább, sőt mosolyognak, kedvesek.

Ezek után jön egy olyan pont, hogy eldöntheted, hogy a még 2 km-re lévő, 900 lépcsőn felvezető úton elindulsz e a Monostor irányába, vagy visszafordulsz. Mi természetesen felmentünk. Nekem már eleve izomláz volt a vádlimban az ammani domboktól és lépcsőktől, de ezt most megfejeltük a 2×900 lépcsővel. Viszont a látvány itt is nagyon megérte a küzdelmet. Ráadásul az időjárás jelentés ugyan csudi napsütést ígért mára és az is volt, de 13-15 fokot írt. Ennek megfelelően melegebben öltöztünk, de a nap itt jóval erősebben süt. Annyira, hogy a 13-15 fokot 25 foknak éreztük és meg is kapott minket a nap.

Végül 13 kilométert mentünk 5,5 óra alatt. De ebben sok megállás volt, kisebb kitérők, csodálkozás és csodálás, evés, pihenés. Visszafelé gyorsabban haladtunk, de azért egy-egy ponton újra megálltunk csak a látványért.

Délután mikor visszaértünk a szállásra, Barbi és Laci összeszedték magukat meg a csomagjaikat és elmentek Ammanba, ugyanis ők csak 4 napra akartak jönni. Este 6-kor elváltak útjaink. Mi ezután már csak pihenősen voltunk.