Argentína – 5. nap / 2020. február 2.

Ugyan esőre ébredtünk, de mire mentünk reggelizni már sütött a nap. Kellemes 28 fok, csiripelő madarak, finom reggeli. De mindennek egyszer vége szakad, így a mi szuper szállásunknak is búcsút kellett intenünk. A reptér nem volt messze, fél órán belül kint is voltunk.

Majdnem felszálltunk egy másik gépre, de a személyzet résen volt. Így aztán a két órás repülés végén Buenos Airesben landoltunk délután 2-kor. Olyan flottul ment minden, hogy fél 3-kor már a szálláson voltunk. Ez egy Airbnb kislakás a helyi Váci utcára nyíló utcában, egy társasház 9-dik emeletén. Martín, a házigazda férje fogadott minket.

3 órakor már úton voltunk a várost megízlelni: kinéztem egy nem túl messzi teret (Plaza Dorrego), amire azt írták, hogy vasárnap érdemes odamenni, mert piac van, amelyen ritka antik darabokat árulnak. Gyalog 37 percet írt a térkép. Csak hogy a gps nem számol azzal, hogy közben beülsz enni, meg mindent háromszor megnézel, kisboltba betérsz, szép épületet lefotózod…

A “Váci utca” végén beleütköztünk a Május térbe (Plaza de Mayo), ahonnan már irányba is voltunk a kinézett tér felé.

Bár még vagy másfél kilométerre voltunk, de az utca le volt zárva az autós forgalom elől és kézműves árusokon keresztül jutottunk el a térre. A kézműves árusok portékáin is és egy-egy jó sörön is elidőztünk pluszban. Mire a térre értünk az antik dolgaikat már kezdték elpakolni az árusok, de valószínűleg nem itt vettük volna meg az új porcelán étkészletet.

Végül tovább mentünk, mert volt a fejemben egy második célpont is, ami már csak egy következő fél órányira volt: ez pedig a Caminito nevű utca, ami a La Boca negyed híres utcája. Egész közel járva az utcához nagy dobolásra lettünk figyelmesek. Megkerestük honnan jön a hang: egy üres, lekerített, lebetonozott saroktelken a fiatal srácok doboltak hatalmas vállon át megtartott dobokkal, a lányok meg táncoltak. De a 3 évestől a 23-ig mindenki. Tök szimpi volt, hogy pont ez a korosztály, akik sokszor olyan bénán kezelik a korkülönbséget totál aranyosan eltáncolnak egymással. Egyértelmű volt, hogy ez a vasárnap délutáni “játszótér” a környéken. Egy darabig álltunk, figyeltük őket, ahogy néhány kisebb gyerek szülei is. Aztán megkerestük a Caminito utcát, ami sok, színes dülöngélő házból áll.

A Caminito magyarul annyit tesz „kis utca”, de nem mindig volt ez utca. Eredetileg egy kis patak volt, majd miután kiszáradt, vasúti pályát építettek a helyére, később pedig, amikor a vasutat eltávolították, szemétlerakóvá vált. Ma már Buenos Aires egyik legszínesebb utcájának tartják. A La Boca szomszédságában található utca remek hely, hogy megcsodáljuk a művészeket munka közben – olvastam egy ajánlóban. De ekkor már vasárnap este 7 óra volt, sehol egy művész. De maga a környék izgalmas, érdekes, valószínűleg visszajövünk még.

Egy pici kurflival, nem pont ugyanazon az útvonalon elindultunk vissza. Aztán egy kutyasétáltató néni ránk szólt egy kicsit csóróbb környéken, hogy tegyük el a telefonjainkat, nehogy valaki kikapja a kezünkből. Akkor visszatértünk az eredeti útvonalunkhoz, ahol egy parkban valami zenei fesztivál ment épp. Ott is leragadtunk egy kicsit. Aztán a Plaza Dorrego-ra visszaérkezve a tér egyik sarkában szólt a zene és az utca emberei tangóztak. Valaki rövidnadrágban a barátnőjével, valaki csinosabb öltözetben, de netán egy idegennel. Hangulatos volt, így itt is csak teltek a percek. Ezek után még két dobos felvonulásba futottunk bele. Buenos Aires vasárnap este (de feltételezem nem csak vasárnap este) abszolút a zenéről szólt. Kuba hasonló: mindenki az utcán zenét hallgat és táncol. Nekünk, akik csak megyünk a dolgunk után rohanva végképp jó leállni, elidőzni és látni, hogy ezt lehet teljesen másképp is csinálni.