2019. február 7.

Reggel 8 órára terveztük az indulást, illetve a szállodából való kijelentkezést. Sikeresen teljesítettük is a tervet, majd reggelit meg kávét vettünk és nekivágtunk, hogy hosszában átszeljük Izráelt és lemenjünk Eilatba, a Vörös tengerhez. Elköszöntünk Jeruzsálemtől, a Jaffa kaputól, és a gyönyörű reggeli látképtől. 

Ugyanazon az úton kellett menjünk, mint két nappal ezelőtt a Holt tengerhez. 4 órásra ígérte az utat a GPS, de sajnos nem számolt azzal, hogy a Holt tengernél, ahol vissza szerettünk volna lépni a palesztin földről izraeli területre akadályokba ütközünk. Míg két napja sitty-sutty átjutottunk az ellenőrző ponton, addig most 5-6 autó állt előttünk. Lassítottunk, majd megálltunk. Eleinte gondoltuk csak egy vagy két autóssal kekeckednek, de aztán néhányan visszafordultak, néhányan pedig elég határozottan odamondták a véleményüket az ellenőrző ponton álló katonáknak. Egy darabig vártunk, hogy hátha megindul a sor, aztán Bandi utánakérdezett a történteknek: az éjszaka esett sok eső miatt megindult az út mellett a sziklafal és a lehullott darabok mindkét irányba akadályként hevernek az úton. Nem sokkal előttünk történhetett a baj.

Két következtetést vontunk le: 1, Milyen jó, hogy nem velünk történt a baj. 2, Milyen jó, hogy két nappal ezelőtt eljöttünk a Holt tengerhez és felfedeztük. Mert az első terv még az volt, hogy a Holt tengerhez majd csak Eilatba menet megyünk. 

Mikor már több, mint fél órája vártunk akkor megérkezett egy munkagép meg egy teherautó, hogy átmenjen az ellenőrzőponton es elkezdje a takarítási munkálatokat. Ez volt az a pont amikor elgondolkoztunk egy másik útvonalon. Ezzel csak az volt a gond, hogy nem nagyon vannak kerülőútak és tulajdonképpen palesztin területen voltunk. Végül a katonák megerősítettek minket, hogy menjünk másik úton. Egy lehetőségünk maradt: vissza kellett menni Jeruzsálemig és onnan le a középső úton délre, ami meg aztán végképp palesztin területen megy át (ezért nem is erre indultunk elsőre). 11 óra volt, mire újra Jeruzsálemben voltunk, tankoltunk és ismét nekivágtunk Eilatnak. Jeruzsálemből kiérve hamar palesztin területen voltunk. Az út mentén tiltó táblák mutatják, hogy mely utak azok amelyre csak palesztinok mehetnek be. Tulajdonképpen a főútról nem szabad letérni. Aztán egyszercsak újabb ellenőrzőpont következett, ahol két autó állt előttünk és gyanúsan hosszasan kérdezgették őket. Aztán minket is kikérdeztek, majd ellenőrizték az útleveleinket és végül tova engedtek minket is. Izgalmas volt, de nem éreztük, hogy veszélyes lett volna. 

Végül a 4 órás útból majdnem 7 órás autókázás lett ezzel a kis kerülővel. Néhol dugó lassított minket, néhol meg vízátfolyások az úton, ami különben sem egy autópálya volt. De a Negev sivatagon átautózni különös élmény volt. Délután negyed négyre érkeztünk meg. A térképen  a kék utat tettük meg duplán, a piros út volt a lezárt szakasz és végül a zöld (egy alsóbbrendű) úton jutottunk le Eilatba.

A lepakolás után csak a közvetlen szűk környék felfedezésére volt energiánk, na meg egy jó kis vacsira. Az este hátralevő része a kártyaparti bűvkörében telt.