Seychelle-szigetek / 12. nap: Mahé – 2018.01.21.

Esőre ébredtünk. Aztán még nagyobb eső lett. Ma nem múlt el az eső olyan könnyen, mint eddig. Minket viszont nem annyira zavart az égi áldás, reggeli után kocsiba pattantunk. Északra mentünk a tengeri nemzeti parkba, amely egy olyan félsziget melyet két öböl fog közre a nyakánál.

Útközben, hol itt, hol ott megálltunk nézelődni.

Már az odavezető út is izgalmas volt, mert egy sávosnak is csak nehezen volt mondható. És persze volt, hogy jöttek szemből…

Először a távolabbi öbölhöz indultunk. Ahol az út véget ért onnan 500 méter kellemes séta a part. Már a kapu furcsa volt, mintha valami régi hotelnek lenne a félig megmaradt kapuja. Aztán a partra vezető út mindkét oldalán elhagyatott egész régi épületek, melyek anno egy szállodának lehettek az elemei. Próbáltam utána keresni a neten, de semmit nem találtam.

Az öböl maga izgalmas volt, csak nagy volt az apály, így Bandi szerint túltett a Balaton déli partján.

A kocsitól a másik öböl egészen közel volt, de ott is ez a kép fogadott minket: apály. Hosszasan be tudtunk sétálni és akkor is még csak a bokánk volt vizes. Ellenben turista csak elvétve volt mindnehol.

Bandi már tegnap előtt, amikor a vízesésnél jártunk kinézett ezen a környéken egy éttermet. Hazafelé beültünk a Del Place nevű étterembe, és olyan klasszat ettünk, hogy csak na!

És végül a mai térképünk:

Hozzászólás