Reggel, mikor felkeltünk, hogy elinduljunk a tegnap leszervezett búvárkodásra esett az eső, az óceán meg csak himbálózott. Nem igazán éreztem magam bevethetőnek. Bandi meg semmiképp sem akarta erőltetni, ne legyen megint rossz élmény. Búvárkodást lemondtuk.

Készítettem villás reggelit, majd elmentünk kocsival a fővárosba, Victoriába. Hát, kb 1 óra alatt ki is végeztük a “nagyvárost”. Úgy, hogy még a piacot is alaposan körbejártuk. Egyik oldalon szép, modern bank irodaház, vele szemben meg széteső, düledező épület. A szigetekhez képest a megszokottól sokkal több ember. Vegyes érzések.

Útközben egy-egy helyen megálltunk nézelődni. De itt nem úgy van, hogy: “Nézd, de klassz ez a hely, álljunk meg!” hanem: “Nézd, itt meg lehet állni! Körbenézünk, jó?”

Félelmetesek az utak, pont mint Praslin voltak: az út széle az csak úgy hirtelen véget ér, sok esetben 50-60 cm-s, vagy akár több cm-s szintkülönbséggel. Közben a buszmegálló csak az aszfaltra van felfestve, és mellette ott téblábolnak az emberek, akik a buszra várnak. Ráadásul Bandi még mindig nem szokta meg a jobb kormányt: néha rossz sávban megy, néha középről szeretné a biztonsági övet behúzni, hogy majd az ajtónál bekösse, néha index helyett csak ablaktörlővel jelez egy kanyart, de a legjobb, hogy rendszeresen kinyitja nekem az ajtót. Majd rájön, hogy a másik oldalon van a kormány, és akkor nagyvonalúan rámnéz, hogy ő, az úr ismét kinyitotta nekem, hölgynek az kocsi ajtaját. Nagyon vicces, de élvezem.

Kinéztünk még tegnap a térképen egy vízesést. Victoria után célba vettük. Majdnem meg is találtuk. Sehol egy tábla. A kocsihoz kapott GPS-en sincs rajta, sőt a Google térképén se található. Volt a kezünkben egy papírtérkép (friss, 2018-as kiadású!), amiről nagyjából be tudtuk lőni, de csak nem találtuk. Megkérdeztünk egy embert – szerintem ő van egyedül a szigeteken, aki nem beszél angolul -, de még így is totál kedvesen útba igazított minket. Meg volt az út, melynek a végén egy nagy, ormótlan, ronda zárt pléh kapu várt minket papírkartonra filccel felvésett OPEN felirattal. Akkor biztos itt félre kell állni és be kell csengetni… Néni a szomszéd házból (akinek a kertje elé álltunk volna a kocsival) integetett, hogy menjünk csak, ne álljunk meg ott, előtte. Persze ez mind egy egysávos emelkedőn. Menjünk? De hova?

Egyszercsak nyílik a szuper kapu, melyen betessékel a helyi erő fejenként 25 rúpiáért (500,-Ft) cserébe. A mondvacsinált parkolóba félreállhattunk, majd kis séta után elénk tárult a vízesés. Bandi meg is fürdött a rozsdaszínű vízben.

Visszafelé jövet estebédre beültünk a helyi rum gyár (Takamaka) éttermébe. Mivel délután 3 óra után érkeztünk (ebédidőnek vége volt, vacsoraidő még odébb volt), így az étlapról csak néhány dolgot rendelhettünk, de találtunk azok között is kedvünkre illetve gyomrunkra valót.

Egész nap lógott az eső lába, vagy épp esett. Ami alapvetően nem zavart minket, de hát a páratartalom 94%-os volt. Reméljük holnap sütni is fog.

Mai térképünk: