Bergen, Norvégia – 2017.április 14. péntek

Bergenbe most áprilistól van közvetlen járat Budapestről. A gép totál tele volt, amibe gondolom az is belejátszott, hogy mégiscsak egy 4 napos hétvégébe kezdtünk bele.Miért pont Bergen? Eszto és Dió találta ki, hogy menjünk oda, és mivel itt ez az új közvetlen Wizzair járat, így nem volt nehéz minket rábeszélni. Ráadásul rég találkoztunk, így végképp adott volt a helyzet. Mondjuk a London-Bergen járat nincs összehangolva a Budapest-Bergen járattal, de ezzel együtt tudunk azért élni. Ebből adódóan Esztoék péntek délelőtt már Bergenben voltak, míg mi csak este 6 után induló géppel mentünk. Menetidő majd 3 óra volt, melyen a szembeszél nem javított. 

Sajnos a visszaút se lesz azonos időben, de legalább lesz bő egy nap, amit együtt töltünk. 
Bergen nem a nyárias tavaszról híres… Míg otthon kellemes napsütés engedett el bennünket, addig Bergenben 6 (igen! 6!) fok várt minket. Tudtuk, hogy ez lesz ezért hát előkerültek a télikabátjaink, beugrodtak a bőröndbe és aranyosan meghúzódtak ott mígnem Norvégiában elő nem rántottuk. 
A reptér 15 km-re van a belvárostól és tömegközlekedés nem jár a városba. Illetve emígy ez nem igaz, mivel van egy 10 percenként (este 8 után már csak 20 percenként) járó busz, ami 3-4 helyen megáll és a belvárosba visz. Ezt még otthon kinéztem és meg is vettem rá a retúrjegyet, mivel online olcsóbb volt, na meg akkor már ezzel legalább nem kellett vacakolni a megérkezéskor. Azt is felmértem még otthon, hogy a busszal végig kell mennünk, és onnan max 3 perc séta a szállás. 

A jegy megvásárlásakor szembesültem azon tudatlanságommal miszerint Norvégia nem EU tagország és emiatt aztán az eurónkkal annyira megyek, mint otthon. Vagyis ha elfogadják, akkor tuti rosszul váltják. 
Szóval a gép tök tele volt. De jó helyen ültünk, második sorban középen (vagyis nem az ablak mellett). 9 óra előtt kicsivel mikor már ereszkedett a gép Bandi kérdezi, hogy látok-e valamit. Még csak kezdeti szürkületben voltunk, lopva kinéztem a mellettem ülő srácon keresztül, majd hanyagul közöltem, hogy minden felhő alattunk. Vagy mégse?!?! Valami olyan fura volt… Újra kinéztem kissé közelebb húzódva a sráchoz, mire látom, hogy ez nem felhő, de fehér. És igen, minden fehér.

Landolás után ment a matekolás. Tudtam, hogy mikor megy a busz, azt direkt megjegyeztem. Kicsit késve landoltuk, meg volt egy feladós bőröndünk, amit muszáj volt megvárni. 21:27-kor lett meg a bőrönd, spuri volt, mert nem akartunk 20 percet várni. De egy perc alatt kint is voltunk és ott állt az orrunk előtt a busz. Arra ugyan nem volt időnk, hogy a bőröndből előkapjuk a kabátunk, de nem volt nagy baj, mert a buszon ment a fűtés ezerrel.

Este 10:15-re értünk a szállásra. Nagy volt az öröm, amikor Eszto és Csabi is előkerült.

Elmentünk még felfedezni a várost (bár ők már ezt megtették napközben), és beültünk még egy könnyű vacsorára.

One thought on “Bergen, Norvégia – 2017.április 14. péntek

  1. hangulatos téli táj tavasszal, de itthon úgyis kevés hó volt! 😉 Érezzétek nagyon jól magatokat és szeretettel üdvözlöm Esztóékat, puszi nekik is Mami

    2017. április 15. 10:39 BandiBorso utazik írta, :

    > borsophoto posted: “Bergenbe most áprilistól van közvetlen járat > Budapestről. A gép totál tele volt, amibe gondolom az is belejátszott, hogy > mégiscsak egy 4 napos hétvégébe kezdtünk bele.Miért pont Bergen? Eszto és > Dió találta ki, hogy menjünk oda, és mivel itt ez az új közv” >

Hozzászólás