USA, Nemzeti Parkok – 22. nap

2015. szeptember 9. szerda

Korán keltünk. Annyira, hogy órát húztunk reggelre, nehogy elaludjunk.

Azzal kezdtük a napot, hogy leadtuk a kisautót… Nagyon klasszul teljesített, egy szavunk se lehet rá. Még tegnap este “kiköltöztünk” belőle. Hú, volt benne minden. Egyedül a hűtőládát hagytuk bent, reménykedve, hogy a kölcsönzős bácsi, vagy a következő bérlő örül majd neki.

6015 km-t tettünk meg 3 hét alatt 95 óra vezetéssel 5 államot átszelve. Ezt a rengeteget a Bandi majdnem tök egyedül vezette végig, ugyanis én egyszer vezettem kemény 20 percet, egyszer meg 2 órát. És ahhoz képest, hogy az első három nap háromszor tévedtünk el, miközben mindig ugyanoda kellett eljussunk, ezt követően nem volt hiba se a vezetésben, se a navigálásban. Mondjuk a GPS sokat segített, de nem mindig működött, így akkor pedig Judit nővéremtől kapott térképek szolgáltak nagyon jól. Szóval megváltunk reggel a kis fehértől.
Aztán, hogy ne kelljen egyből gyalogolnunk villamosra pattantunk és végállomástól végállomásig mentünk. Nagyon vagány, ahogy félig kilógva a nyitott villamoson utaznak az emberek.
Végül csak elárulom, hogy mire volt ez a korai kelés: 3/4 9-re már a kikötőben kellett legyünk megreggelizve, hogy egy 2,5 órás segway túrán vegyünk részt. Baromira élveztük, hatan mentünk + az idegenvezető, akik figyelt és támogatott minket miközben mesélt a városról. Időnként megálltunk, hol egy templom, hol egy park megtekintésére, vagy netán fotózkodni.

  
  

Utána a korai kelés és az intenzív délelőtt miatt csak kóvályogtunk a város kikötői részében. Azt viszont alaposan bejártuk, mert este 8 után értünk onnan vissza a szállásra.


  
  

Hozzászólás