USA Előkészületek 3.

Mit vigyünk? Mit ne vigyünk? Hogyan pakoljunk? Állandó dilemma. 

Bár első utazásaink egyike előtt mondta azt a Bandi, hogy útlevél és pénz legyen, a többi nem számít! Jó-jó, persze ha otthon felejtem a fogkefém, akkor nem nagy cucc újat venni, és még sokba se kerül. Na, de ha a fényképezőgép aksijának töltőjét hagyom otthon, akkor az nem is olyan egyszerűen pótolható. Szóval én a biztonság kedvéért a telefonomban írok egy kis listát, és amikor valami eszembejut, hogy húha az is fog kelleni, akkor csak hozzáírom a listámhoz. 
Mivel USA-ban a ruhanemű olcsóbb és jobb minőségű (pláne a márkásabbja), így a terveink között szerepel egy-két outlet megtekintése is. Emiatt aztán én úgy pakolok ruhaneműt, hogy a kicsit szakadt, kicsit foltos, elnyúlt, vacak darabokat teszem be, hiszen az első 2 hétben az is jó lesz. Utána viszont könnyűszerrel, nem pedig fájó szívvel válunk majd meg tőlük, hogy helyet adjunk a szép új daraboknak. Ebből aztán adódik is, hogy nem 4 hétre pakolunk ruhát, hanem max 2. 

Az outletet célszerű már otthon a neten kinézni, és beregisztrálni az oldalára. Ezek a regisztrációk azért jók, mert amikor megérkezünk a tett helyszínére, akkor az információs pultnál megkapjuk a regisztrációhoz kötött, ámde ingyenes kupon füzetünket, ami az outlet árból további kedvezményeket biztosít. És mi nagyon örülünk…
Ettől függetlenül nem mindegy hogy miből mennyit viszünk, és sokszor nehéz megtalálni az arany középutat. Már jártunk úgy, hogy a hazahozott bőröndből több ruhadarab is érintetlenül került vissza a szekrénybe, és jártunk úgy is, hogy a két hetes nyári európai körútra elindultunk 1-1 vékony pulóverrel. Persze a második naptól jött végig velünk a hidegfront, és azon túl, hogy fáztunk, elég hamar koszosaknak is éreztük magunkat a napok óta hordott szettünkben. Végül muszáj volt új pulcsikat beszereznünk…
Műszaki kütyük hada lep el bennünket, mert hát Bandi finoman szólva is kütyü mániás, és ráadásul ezzel az érzéssel sikerült engem is elég rendesen megfertőznie. Itt is egyértelmű hogy szelektálni kell, és mindent kétszer meggondolni. Na, de a nagy fényképezőgép csak kell, kell a laptop a képek miatt, Bandinak kell az iPad a navigáláshoz. Na meg aztán a GoPro se maradjon már otthon, végülis az már nem foglal sok helyet.
Az econony, azaz turista osztályon utasonként egy feladható bőrönd engedelyezett, amely max 23 kg lehet. Persze a bőrönd feladásnál nem annyira szőrösszívűek a reptér munkatársai, 25 kilóig elnézőek. Ellenben 25 kg után megkapja a bőrönd a “heavy”, azaz nehéz titulust, és akkor fizetni kell. Ráadásul hiába “csak” 5 kilóval nehezebb a bőrönd, egységárat kell fizetni, ami nem kevés: 100 euró. És akkor ez a bőrönd is max 32 kg lehet. Így aztán, ha valaki mégis megszorul az utazásra összecsomagolt kilóit illetően, akkor még mindig jobban jár, ha nem két bőröndbe pakol, hanem háromba. A három bőrönd egyenként 23 kg lehet, és “csak” 75 euró pótdíj jár a harmadik feladott bőröndért. Tehát ebben az esetben 23 kg extraért 75 eurót kell fizetni, míg a túlsúly esetén max 9 kg-ért 100 eurót.

A kézipoggyász pedig 1 darab lehet, ami mellé max egy ridikül méretű személyes kistáskát vihetünk. Ez régebben a tengerentúli járatokon nem volt ennyire szigorú. 

Ezzel a renddel a reptéren szembesültünk. Viszont volt még annyi időnk, hogy a három kézipoggyászból kettőt csináljunk. Két hátizsákunk és egy kisbőröndünk van, és szerencsére a kisbőröndben még volt annyi hely, hogy az egyik hátizsákból miután félig kipakoltunk a másik hátiba, akkor azt még besuvasztottuk a kisbőröndbe. 

   

Hozzászólás