2014. szeptember 2. – Kipurcanva

Aránylag szeles reggelre ébredtünk, ami mondjuk egy vitorlázás alkalmával kifejezetten boldogság lenne. Viszont amikor kiscsónakkal visznek ki a nagyhajóhoz, ahol a kiscsónakot annyira veri a hullám, hogy még mielőtt búvárkodnál már nyakig vizes vagy, és a nagyhajó amire át kell szállj oly nagyon imbolyog, hogy egy hányás elleni gyógyszerrel indítasz, akkor kevésbé örülsz a szélnek és a hullámoknak. De a csapat azon része, amelynek nem ment a hasa és mindenáron akart búvárkodni, az ezt szívesen vállalta. Így aztán nélkülem elmentek mind a négyen reggel 7-kor merülni. Én mondom Nektek, most tuti jól jártam, hogy nem mentem. A hajón tényleg kaptak valami hányinger elleni cuccot, amitől totál kábán, megviselten jöttek haza. Dani bírta gyógyszer nélkül, ő csak szimplán hulla fáradt volt.

Míg ők tekeregtek a hullámokon, addig én pihentem, mostam meg sétáltam egy jót.

Délután mikor megérkezett a csapat a merülésből, akkor mindenki kidőlt, és mindenki dobott egy délutáni szundit. Volt aki két részletben, volt aki egyben 4 órát, volt aki meg csak éppen hogy. De gondoltam magamban hogy ebben most én is kiveszem a részem, nehogy szó érjen, hogy már megint nem vállalok velük közösséget.

Este egy új helyre ültünk be vacsorázni, ahol apja és fia kezdte felemészteni a lányok türelmét a sok baromságaival, és persze a személyzet is csodálkozott, hogy hogy engedhettek be minket. Végülis valahogy túléltük. A kaja meg nagyon jó volt. Ez már nem az első olyan gourmet étterem itt, amelyet európai vezet helyi személyzettel. Nagyon odafigyelnek a kaja minőségére, tálalására és mindenre. Tulajdonképpen már az előétellel jól laktunk.

Vacsora után még egy bárba elsétáltunk a tengerparton. A partszakasz tele van babzsákos kiülős helyekkel, ahol kellemesen lengedezik a szellő a harmincfokos melegben. Fiatal helyi srácok mindenféle mutatványokat csinálnak közben tűzzel, amitől nekünk meg tátva marad a szánk. Kell ennél több?