Thaiföld – 1. nap

2014. augusztus 22. – Ez még csak London

British Airways-zel utaztunk, ugyanis olcsóbbra jött ki, mint a fapados. Mivel a búvár cucc elviszi az egyik bőröndöt teljesen, így elég sok cuccal indultunk neki. Ráadásul nagyon minimális ráfizetéssel az első osztályon kaptunk helyet. Szóval a lényeg, hogy úgy utaztunk mint a nagy urak.
A gép időben indult, ellenben kisebb péntek délutáni dugó volt a londoni Heathrow reptéren, így tekeregtünk a levegőben egy darabig. De nem csak a reptéren volt nagy a forgalom, hanem az utakon is, ezért aztán vártunk Esztora egy kicsit. Eközben Dió meg ment Daniért a másik reptérre. Nagy volt az öröm, amikor otthon találkoztunk.

IMG_1414.JPG

IMG_1413.JPG

IMG_1416.JPG

Egy olasz étteremmel ünnepeltük meg ezen időszak első örsi óráját. Danit barátunkká és csapattagunká fogadtuk, bár nem tartottunk beavató ceremóniát, amit én magam hiányolok.
Aztán a nem túl meleg, szinte már őszi időjárásnak mondható angol estében kiültünk a kertbe beszélgetni. Dani allergiás a macskákra, Dióéknak meg kettő is van… Ezért aztán Dani nem is az Esztoéknál alszik, hanem egy másik itt élő magyar család házában, akik épp otthon vannak Magyarországon.

Sajnos a dokumentáció kissé hiányos, nem készült több kép tegnap. Ígérem ma pótolom.

Hozzászólás