Thaiföld – 0. nap

2014. augusztus 21. – Mókus Örs találkozó

A Mókus Örs (angolul: Squirrel Squad) anno 2007 magasságában jött létre, egy olyan utazás során, amellyel az akkor már Angliában élő rokonokkal Malagán jártunk. Kimondatlanul ugyan, de éreztük, hogy itt minket már nem csak a rokoni szálak kötnek össze, hanem a világ felfedezésének vágya is.

Az Örsben mindenkinek meg van a vállalt feladata, természetesen szaktudásának megfelelően:
– Eszto az örsvezető, ezzel a pozícióval ő tartja egyben a csapatot, ő intézkedik és szervezkedik. Ha nem örsben gondolkodnánk, akkor ő lenne a szervezőbizottság elnöke. De természetesen ezt pozitívumként éljük meg, hiszen utazásaink során rengeteg szervezési, utánajárási, intézési terhet, feladatot vesz le a vállunkról.
– Orsi az örsvezető-helyettes. Ez a legkényelmesebb poszt, ugyanis ha bármi gond lenne az örsvezetővel, akkor segít a helyettes, különben meg nem csinál semmit.
– Dió az egészségőr, ő gondoskodik a gyógyszer állományról, illetve egy-egy felmerülő betegség esetén az orvosi beavatkozásról.
– Bandi mivel majd mindenhez ért, így ő kapta a nótafa feladatát. Akik közelebbről ismeritek azoknak nem kell elmeséljem hogy milyen “jó” a hallása, ritmusérzéke és zenei szaktudása. Kb. mint az enyém.

Időnként beveszünk a csapatba átmeneti tagokat. Ez leginkább akkor fordul elő, ha egy útra vagy eseményre csatlakozik hozzánk valaki.
Úgy tűnik eljött a pont, amikor valóban bővül az örsi létszám, és bekerül a csapatba Dió fia, Dani, azaz KisDió.
De ne rohanjunk ennyire előlre.

A lényeg, hogy ma összejön a társaság hogy kezdetét vegye egy újabb móka.

A mai terv csak annyi, hogy a már nemzetközinek mondható csapat Londonban találkozik, ezért aztán ma délután ellandoltunk LisztFerihegyről.

IMG_1355.JPG

IMG_1335.JPG

IMG_1346.JPG

One thought on “Thaiföld – 0. nap

Hozzászólás